Adzsámila története

 

(Részlet a Srímad Bhágavatam hatodik énekéből)

Akik akár csak egyszer is teljesen átadták magukat Krisna lótuszlábának, és vonzódni kezdtek nevéhez, formájához, tulajdonságaihoz és kedvteléseihez, azok tökéletesen megszabadulnak minden bűnös visszahatástól, még akkor is, ha nem valósították meg Őt teljes mértékben, mert ezzel a vezeklés valódi folyamatát fogadták el. Az ilyen meghódolt lelkek még álmukban sem találkoznak Jamarádzsával és szolgáival, akiknél kötél van, hogy megkötözzék a bűnösöket. A művelt tudósok és szentek egy réges-régi történetet mesélnek el ezzel kapcsolatban. A történet elmondja az Úr Visnu és Jamarádzsa szolgáinak vitáját is. Hallgasd meg az esetet, amint elmesélem!

Élt egyszer Kánjakubdzsa városában egy Adzsámila nevezetű bráhmana, aki egy prostituált cselédlányt vett feleségül. Az alacsony származású nő társaságában minden bráhmanikus tulajdonságát elveszítette. Ez az elzüllött bráhmana, Adzsámila, örökké bajt okozott másoknak: elfogta az embereket, becsapta a szerencsejátékban, vagy egyenesen kifosztotta őket. Ezzel kereste a kenyerét, s így tartotta el feleségét és gyermekeit. Kedves királyom! Miközben életét ilyen gyalázatos, bűnös tettek közepette tengette, hogy eltartsa számtalan fiából álló családját, nyolcvannyolc év telt el az életéből. Az öreg Adzsámilának tíz fia volt, akik közül a legkisebbet, egy újszülöttet Nárájanának hívtak. Ő volt a legfiatalabb, ezért mi sem természetesebb, mint hogy apja és anyja nagyon szerették. A gyerek gügyögése és esetlen mozgása miatt Adzsámila végtelen ragaszkodást érzett iránta. Mindig gondját viselte fiának, és nagy élvezettel figyelte tetteit. Amikor Adzsámila valamilyen ételt rágott és evett, hívta a gyermeket, hogy ő is rágjon és egyen, s amikor ivott, a gyermeket is inni hívta. Örökké őt dédelgette és a nevét mondogatta: Nárájana! Közben azonban nem vette észre, hogy ideje lejárt, s a halál már a küszöbén állt. Halála óráján az ostoba Adzsámila egyedül fiára, Nárájanára gondolt. Ekkor Adzsámila három különös alakot pillantott meg. Testük torz volt, arcuk félelmetes és rút, és minden szőrszáluk égnek állt. Kötelekkel a kezükben érte jöttek, hogy Jamarádzsa birodalmába vigyék. Amikor meglátta őket, nagyon megrémült, és mivel ragaszkodott gyermekéhez, aki a közelében játszadozott, hangosan szólongatni kezdte. Így történt hát, hogy könnyekkel a szemében kimondta Nárájana szent nevét. Kedves királyom! A visnudúták nyomban ott teremtek, amint mesterük szent nevét hallották a haldokló Adzsámila szájából, aki kétségtelenül sértés nélkül ejtette azt ki, mert végtelen kétségbeesés uralkodott el rajta. Jamarádzsa szolgái épp a lelket húzták ki Adzsámila, a prostituált férje szíve mélyéből, ám az Úr Visnu hírnökei, a visnudúták zengő hangon megtiltották nekik, hogy megtegyék. Amikor a napisten fiának, Jamarádzsának a szolgái meghallották, hogy megálljt parancsolnak nekik, így válaszoltak: Kik vagytok ti, urak, hogy vakmerően szembe merészeltek szállni Jamarádzsa igazságszolgáltatásával? Kedves urak! Kinek a szolgái vagytok? Honnan jöttetek, és miért tiltjátok meg, hogy Adzsámila testéhez érjünk? Félistenek lennétek a mennyei bolygókról? Vagy talán alacsonyabb rangú félistenek vagytok, vagy épp a bhakták legkiválóbbjai? Jamarádzsa szolgái így szóltak: Szemeitek olyanok épp, mint a lótuszvirág szirmai. Sárga selyemruhába öltöztetek, és testeteket lótuszvirágból készült füzérek ékesítik. Fejeteken elragadó sisakot, fületekben fülbevalókat viseltek, s mindannyian üdének és fiatalnak tűntök. Négy hosszú karotokat íjak és tegezek, kardok, buzogányok, kagylókürtök, korongok és lótuszvirágok díszítik. Ragyogásotok rendkívüli fénye eloszlatott minden sötétséget e helyen. Nos, urak, miért álltok az utunkba? Sukadeva Goszvámí folytatta: Jamarádzsa hírvivőinek szavaira Vásudeva szolgái elmosolyodtak, és a felhő morajlásához hasonlatos mély hangjukon így szóltak:

Ha valóban Jamarádzsa szolgái vagytok, el kell magyaráznotok nekünk a vallásos elvek jelentését és a vallástalanság jellemzőit! Mi a folyamata mások megbüntetésének? Kik azok, akik valóban rászolgáltak a büntetésre? Vajon minden gyümölcsöző tetteket végző karmí büntetést érdemel, vagy csak néhányan közülük? A jamadúták így válaszoltak: Amit a Védák előírnak, az alkotja a dharmát, a vallásos elveket, ennek ellentéte pedig a vallástalanság. A Védák közvetlenül az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Nárájana, és önmaguktól születtek. Mindezt Jamarádzsától hallottuk. Noha Nárájana, minden ok legfőbb oka saját birodalmában él a lelki világban, mégis Ő irányítja az egész kozmikus megnyilvánulást az anyagi természet három kötőerejének, a sattva-gunának, a radzsó-gunának és a tamó-gunának megfelelően. Így tesznek szert az élőlények különféle tulajdonságokra, elnevezésekre [például bráhmana, ksatrija és vaisja], így kapják kötelességüket a varnásrama intézményében, és így nyernek különféle formákat is. Nárájana az oka tehát az egész kozmikus megnyilvánulásnak. A nap, a tűz, az ég, a levegő, a félistenek, a hold, az est, a nappal, az éjszaka, az égtájak, a víz, a föld és Maga a Felsőlélek mind szemtanúi az élőlény cselekedeteinek. A büntetésre azok szolgáltak rá, akik e sok szemtanú szerint eltértek előírt kötelességeiktől. Akik gyümölcsöző cselekedeteket hajtanak végre, azok bűnös tetteiknek megfelelően mind büntetést érdemelnek. Óh, Vaikuntha lakói! Ti bűntelenek vagytok, de akik az anyagi világban élnek, azok mind karmík, akár jámboran, akár bűnösen cselekszenek. Mindkét tettre hajlamosak, mert a természet három kötőereje beszennyezi őket, és ezek szerint kell cselekedniük. Aki anyagi testtel rendelkezik, nem maradhat tétlen, s aki az anyagi természet kötőerőinek hatása alatt cselekszik, az elkerülhetetlenül bűnös tetteket követ el. Az anyagi világban ezért minden élőlény rászolgál a büntetésre. Az ember az ebben az életében elkövetett vallásos vagy vallástalan cselekedeteinek arányában élvezi vagy szenvedi el következő életében a karmájának megfelelő visszahatásokat. Ó, legkiválóbb félistenek! Háromféle életmódot különböztetünk meg a természet három kötőereje által okozott szennyezettség alapján. Ezek szerint az élőlények lehetnek békések, nyughatatlanok és ostobák; boldogok, boldogtalanok vagy a kettő között; vallásosak, vallástalanok vagy csak részben vallásosak. Arra következtethetünk, hogy eljövendő életükben ez a háromféle anyagi természet hasonlóképpen hat majd rájuk. Ahogy az idei tavaszból következtethetünk az elmúlt és eljövendő tavaszok természetére, ugyanúgy az ebben az életben tapasztalt boldogság, boldogtalanság illetve a kettő keveréke bizonyítja az ember múltbeli és jövőbeli életeinek vallásos és vallástalan cselekedeteit. A mindenható Jamarádzsa éppen olyan, mint az Úr Brahmá, mert miközben saját hajlékán él, vagy mindenki szívében jelen van, mint a Paramátmá, elméjén keresztül figyeli az élőlény múltbeli cselekedeteit, és ebből megtudja, hogyan fog cselekedni a jövőben. Ahogyan az alvó ember az álmaiban megnyilvánuló testnek megfelelően cselekszik, és azt a testet önmagának tekinti, úgy azonosítja magát az ember jelenlegi testével is, amit a múltban elkövetett vallásos vagy vallástalan tettei következtében kapott, és nem tud múltbeli vagy jövőbeli életeiről. Az öt tudásszerző érzékszerv, az öt cselekvő érzék és az öt érzéktárgy felett áll az elme, a tizenhatodik elem. Az elme felett áll a tizenhetedik elem, a lélek, maga az élőlény, aki a másik tizenhat elemmel együttműködve egyedül élvezi az anyagi világot. Az élőlény háromféle állapotot tapasztalhat: boldogságot, szenvedést és a kettő keverékét.

A finom testet tizenhat rész alkotja: az öt tudásszerző érzék, az öt cselekvő érzék, az érzékkielégítés öt tárgya és az elme. Ez a finom test az anyagi természet három kötőerejének hatására jön létre. Legyőzhetetlenül erős vágyakból áll, ezért azt idézi elő, hogy az élőlény az egyik testből a másikba vándorol az emberi, az állati és a félisteni létben. Amikor félisteni testet kap, kétségtelenül boldog, amikor emberi testet kap, örökké bánkódik, amikor pedig állati testbe kerül, mindig retteg. Valójában azonban minden körülmények között szenved. Gyötrelmes helyzetét szamszritinek, az anyagi életben folytatott vándorlásnak nevezik. Az ostoba megtestesült élőlény, aki képtelen uralkodni az érzékein és az elméjén, arra kényszerül, hogy akarata ellenére az anyagi természet kötőerőinek hatására cselekedjen. Olyan, mint a selyemhernyó, ami saját nyálából létrehoz maga körül egy burkot, aminek fogságából soha többé nem tud kitörni. Az élőlény saját gyümölcsöző cselekedeteinek hálójába bonyolódik, és képtelen kiszabadulni onnan. Emiatt örökké zavarodott, s újra meg újra meghal. Egyetlen élőlény sem maradhat tétlen, még egy pillanatra sem. Mindenkinek az anyagi természet három kötőereje meghatározta természetes hajlama szerint kell cselekednie, mert ez a természetes hajlam kényszeríti arra az élőlényt, hogy egy bizonyos módon hajtsa végre tetteit. Az élőlény gyümölcsöző cselekedetei #ndash; legyenek akár jámborak, akár bűnösek #ndash; vágyai beteljesülésének láthatatlan okai. E láthatatlan okok a gyökerei az élőlény különféle testeinek. Erős vágya következtében egy bizonyos családban születik meg, és olyan testet kap, ami hasonlít anyja vagy apja testére. A durva és a finom test a vágyainak megfelelően jön létre. Az élőlény az anyagi természettel való kapcsolata következtében kellemetlen helyzetbe kerül. Ha azonban az emberi életformában megtanulja, hogyan kell az Istenség Legfelsőbb Személyiségével vagy a bhaktájával társulni, felülemelkedhet ezen az állapoton. Ez az Adzsámila nevű bráhmana eleinte minden védikus írást tanulmányozott. Jelleme kifogástalan volt, mindig példásan viselkedett, és minden jó tulajdonságot a magáénak mondhatott. Minden védikus utasítást szilárd eltökéltséggel hajtott végre, s emiatt rendkívüli kedvesség és szelídség jellemezte. Elméjén és érzékein mindig uralkodott, s mindig igazat mondott. Ismerte a védikus mantrák éneklésének módját, és emellett nagyon tiszta volt. Nagyon tisztelte lelki tanítómesterét, a tűzistent, a vendégeket és családja idősebb tagjait, és valóban mentes volt minden áltekintélytől. Becsületes és illedelmes volt, s minden élőlényre jóindulattal tekintett. Sohasem beszélt ostobaságokat, és sohasem volt irigy másokra. Egyszer ez a bráhmana, Adzsámila, apja utasítására az erdőbe ment, hogy gyümölcsöt, virágokat és kétféle füvet, samitot és kusát gyűjtsön. Hazafelé tartva találkozott egy súdrával, egy negyedrangú, élvhajhász emberrel, aki szégyentelenül ölelgetett és csókolgatott egy prostituáltat. A súdra mosolygott, énekelt és élvezte helyzetét, mintha ez lenne a megfelelő viselkedésmód. Mind a ketten részegek voltak. A prostituált szemei forogtak a mámortól, s ruhája is meglazult. Így látta meg őket Adzsámila. A súdra, akinek karját kurkuma-por díszítette, a prostituáltat ölelgette. Amikor Adzsámila megpillantotta a leányt, szívében felébredtek a szunnyadó kéjes vágyak, és mert illúzióban volt, a hatásuk alá került. Amennyire lehetett, igyekezett türelmesen visszaemlékezni a sástráknak arra az utasítására, hogy nőt még látnia sem szabad. E tudása és értelme segítségével megpróbált uralkodni kéjes vágyain, de Kámadéva már ott volt a szívében, s így képtelen volt megzabolázni az elméjét. Ahogyan egy alacsonyabb rendű bolygó sötétíti el a napot és a holdat, úgy veszítette el a bráhmana minden józan eszét. Élve a helyzet adta lehetőséggel, mindig a prostituáltra gondolt, és rövid idő múltán a házába fogadta szolgálónak. Hamarosan felhagyott a bráhmanák minden szabályának követésével. Adzsámila minden pénzét, amit az apjától örökölt, arra költötte, hogy különféle anyagi ajándékokkal kedveskedjen a prostituáltnak, hogy a leány elégedett legyen vele. Minden bráhmanikus tevékenységével felhagyott, hogy örömet okozzon neki. A prostituált kéjes pillantása teljesen elvette a bráhmana Adzsámila eszét. Áldozatul esett a leánynak, s társaságában bűnt bűn után követett el. Még szépséges, fiatal feleségét is elhagyta, aki egy rendkívül tiszteletreméltó bráhmana-családból származott. A prostituált társasága minden értelmétől megfosztotta ezt a gazembert, aki annak ellenére, hogy bráhmana családban született, most minden alkalmat megragadott, hogy pénzt szerezzen, ügyet sem vetve arra, hogy becsületes vagy becstelen úton jár-e, s aztán minden pénzét arra költötte, hogy eltartsa a prostituált fiait és lányait. Ez a bráhmana hosszú életét felelőtlenül azzal töltötte, hogy áthágta a szentírások összes szabályát, mértéktelenül élt, és azt ette, amit egy prostituált főzött, így most teljesen bűnös. Tisztátalan, és a tiltott cselekedetek rabja. Ez az Adzsámila nem vezekelt a bűneiért. Bűnös élete miatt Jamarádzsa színe elé kell hát vinnünk, hogy elnyerje méltó büntetését. Ott bűnei súlyának megfelelően részesül majd büntetésben, s így megtisztulhat. Sukadeva Goszvámí így szólt: Kedves királyom! Az Úr Visnu szolgái mind nagyon jól értenek a logikához és az érveléshez. Végighallgatták a jamadútákat, majd a következőképpen válaszoltak: A visnudúták így szóltak: Óh, jaj! Milyen fájdalmas, hogy egy olyan társaságban, amelynek feladata a vallás védelmezése, vallástalanság üti fel a fejét! Azok, akik a vallásos elvek fenntartásáért felelősek, most minden ok nélkül egy ártatlan embert büntetnek meg, aki nem szolgált rá erre. A királynak vagy kormányzónak olyannyira alkalmasnak kell lennie feladatára, hogy szeretetből és ragaszkodásból népe atyjaként, eltartójaként vagy védelmezőjeként kell cselekednie. Alattvalóit a hiteles szentírásokkal összhangban álló jó tanácsokkal és utasításokkal kell ellátnia, és mindenkivel egyenlően kell bánnia. Ezt teszi Jamarádzsa is, hiszen ő az igazságszolgáltatás legfelsőbb ura, és ezt teszik mindazok, akik követik nyomdokait. De ha ők beszennyeződnek, és ártatlan, feddhetetlen embereket megbüntetve részlehajlókká válnak, kihez fordul majd a nép oltalomért élete megvédelmezése és biztonsága érdekében?

A közemberek a társadalom vezetőjének példáját követik, és az ő viselkedését utánozzák. Bármit fogadjon is el, azt bizonyító erejűnek tekintik. A közemberek nem rendelkeznek fejlett tudással, amelynek a segítségével különbséget tehetnének a vallás és a vallástalanság között. Az együgyű, felvilágosulatlan polgár olyan, mint egy tudatlan állat, ami fejét gazdája ölébe hajtva békésen alszik, s bízik abban, hogy gazdája megvédelmezi. Ha egy vezető valóban lágyszívű, s méltó arra, hogy az élőlények higgyenek benne, hogyan büntethet meg vagy pusztíthat el egy olyan ostoba embert, aki minden hitét belé vetve és barátsággal fordulva felé teljesen meghódolt neki? Adzsámila már jóvátette minden bűnös tettét. Kétségbeesésében Nárájana szent nevét kiáltva valójában nemcsak azokért a bűneiért vezekelt, melyeket ebben az egy életében elkövetett, hanem mindazokért is, melyeket millió és millió élete alatt hajtott végre. Noha nem tisztán, mégis sértés nélkül ejtette ki az Úr szent nevét, ezért megtisztult, s most már méltó arra, hogy felszabaduljon. A visnudúták folytatták: Ez az Adzsámila már korábban is így hívta fiát, amikor evett vagy valami mást csinált: Kedves Nárájanám, kérlek, gyere ide! Noha a fia nevét mondta, mégis ezt a négy szótagot énekelte: ná-rá-ja-na. Csupán azzal, hogy így Nárájana nevét ismételgette, elvégezte a kellő vezeklést millió és millió életének bűnös visszahatásaiért. Az Úr Visnu szent nevének éneklése a legjobb vezeklés annak, aki aranyat vagy más értékeket lopott, aki részeges, aki cserbenhagyta barátját vagy rokonát, aki megölt egy bráhmanát, vagy akinek guruja vagy más feljebbvalója feleségével volt nemi kapcsolata. Ez a legjobb útja a vezeklésnek azok számára is, akik megöltek egy nőt, a királyt vagy az apjukat, s akik teheneket mészároltak le. Minden bűnös ember számára ez a legjobb. E bűnösök pusztán az Úr Visnu szent neve éneklésével magukra vonhatják a Legfelsőbb Úr figyelmét, aki azt gondolja: Ez az ember szent nevemet énekelte, kötelességem hát, hogy védelmet nyújtsak neki. A bűnös emberek a védikus rituális szertartások követésével vagy a vezekléssel nem tisztulnak meg annyira, mint egyszer kiejtve az Úr Hari szent nevét. Noha a rituális vezeklés megszabadíthatja az embert a bűnös visszahatásoktól, nem ébreszti fel benne az odaadó szolgálatot, ellentétben az Úr nevének éneklésével, ami az Úr hírnevére, tulajdonságaira, kedvteléseire és környezetére emlékezteti. A vallásos szentírásokban vezeklésként javasolt rituális szertartások nem elegendőek ahhoz, hogy végérvényesen megtisztítsák a szívet, mert a vezeklés után az ember elméje újra az anyagi cselekedetek után fut. Ebből következően aki meg akar szabadulni az anyagi tettek gyümölcsöző visszahatásaitól, annak a Hare Krisna mantra éneklése, vagyis az Úr nevének, hírének és kedvteléseinek dicsőítése ajánlatos mint a vezeklés legtökéletesebb folyamata, mert ez minden szennyet kitisztít az ember szívéből. Ez az Adzsámila halála pillanatában kétségbeesetten az Úr, azaz Nárájana szent nevét kiáltotta nagyon hangosan, s ez a tette magában megszabadította őt bűnös életének visszahatásaitól. Ezért, óh, Jamarádzsa szolgái, ne próbáljátok őt uratok elé vinni, hogy ott pokoli körülmények között kelljen bűnhődnie! Aki az Úr szent nevét énekli, azonnal megszabadul tengernyi bűne visszahatásaitól, még akkor is, ha közvetve [valami másra utalva], tréfából, pusztán a zenei hangzás kedvéért vagy épp oda sem figyelve teszi. Ezt a szentírásokat jól ismerő tudósok mind elfogadják. Ha valaki kimondja az Úr szent nevét, s azután egy véletlen szerencsétlenség folytán meghal - leesik egy ház tetejéről, elcsúszik az úton és eltöri a csontjait, megmarja egy kígyó, fájdalom és magas láz támadja meg, vagy épp fegyver sebesíti meg -, azonnal megmenekül a pokoli léttől, annak ellenére, hogy bűnös. A hiteles tekintélyek - valamennyien művelt tudósok és nagy bölcsek - mindent tekintetbe véve azt a határozatot hozták, hogy a rendkívül súlyos bűnöket szigorú vezekléssel, az enyhébbeket pedig könnyebb vezekléssel kell jóvátenni. A Hare Krisna mantra éneklése azonban a bűnös tettek minden visszahatását megsemmisíti, legyenek azok akár súlyosak, akár enyhébbek. Az ember semlegesítheti ugyan bűnös életének visszahatásait lemondással, adományozással, fogadalmakkal és más hasonló folyamatokkal, ám ezek a jámbor tettek nem tudják a szívéből kiirtani az anyagi vágyakat. Ha azonban az Istenség Személyisége lótuszlábát szolgálja, azonnal megszabadul minden ilyen szennyeződéstől. Ahogy a tűz hamuvá égeti a száraz füvet, úgy égeti biztosan porrá az Úr szent neve bűnös cselekedeteink valamennyi visszahatását, függetlenül attól, hogy tudatosan vagy tudtunkon kívül énekeljük. Ha valaki nem ismeri egy gyógyszer hatását, ám vagy önként, vagy mert kényszerítik rá, mégis beveszi, a gyógyszer mindenképpen hatni fog, mert hatása nem függ a beteg tudásától. Ehhez hasonlóan akár tudatosan, akár tudtán kívül énekli valaki az Úr szent nevét, meglesz az eredménye még akkor is, ha nem ismeri az értékét.

Srí Sukadeva Goszvámí folytatta: Kedves királyom! Miután az Úr Visnu szolgái megfelelő okfejtéssel és érvekkel ily módon tökéletesen meghatározták az odaadó szolgálat elveit, kiszabadították Adzsámila bráhmanát a jamadúták kötelei közül, s megmentették őt a küszöbön álló haláltól. Kedves Paríksit Mahárádzsám, óh, ellenség legyőzője! Az Úr Visnu szolgái választ adtak Jamarádzsa szolgáinak, akik ezután Jamarádzsához mentek, s mindent elmondtak neki, ami történt. Most, hogy kiszabadult Jamarádzsa szolgáinak hurkaiból, Adzsámila bráhmana nem félt többé, s magához térve fejét azonnal a visnudúták lótuszlábához hajtotta, hogy hódolatát ajánlja nekik. Mérhetetlen boldogság árasztotta el a jelenlétük miatt, hiszen látta, hogy megmentették az életét, kiszabadítva őt Jamarádzsa szolgáinak karmai közül. Óh, bűntelen Paríksit Mahárája! Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgái, a visnudúták látták, hogy Adzsámila mondani készül valamit, így hát hirtelen eltűntek a szeme elől. Adzsámila végighallgatta a jamadúták és a visnudúták közötti beszélgetést, s így megértette azokat a vallásos elveket, amelyek az anyagi természet három kötőerejének hatása alatt érvényesek. Ezeket az elveket a három Véda írja le. Megértette azokat a transzcendentális vallásos elveket is, amelyek az anyagi természet kötőerői felett állnak, és amelyek az élőlény és az Istenség Legfelsőbb Személyisége közötti kapcsolattal foglalkoznak. Ezenkívül hallotta az Istenség Legfelsőbb Személyisége nevének, dicsőségének, tulajdonságainak és kedvteléseinek magasztalását is, így tökéletesen tiszta bhaktává vált. Ekkor eszébe jutottak múltban elkövetett bűnei, amelyeket nagyon megbánt. Adzsámila így szólt: Óh, jaj, milyen mélyre süllyedtem az érzékeimet szolgálva! Képzett bráhmana voltam, ám elzüllöttem, s egy prostituált méhében nemzettem gyermekeket. Óh, jaj, szálljon kárhozat rám! Olyan bűnösen cselekedtem, hogy szégyent hoztam családom hagyományaira. Elhagytam szemérmes, gyönyörű, fiatal feleségemet, hogy egy romlott utcalánnyal háljak, aki bort iszik! Szálljon hát kárhozat a fejemre! Apám és anyám idősek voltak, és nem volt más fiuk vagy barátjuk, aki gondoskodott volna róluk. Mivel nem törődtem velük, sok megpróbáltatáson mentek keresztül. Óh, jaj! Visszataszító, alacsony rendű ember módjára hálátlanul magukra hagytam őket, ilyen körülmények között! Most már tisztán látom, hogy e tettek következtében egy olyan bűnös embernek, mint én, pokoli körülmények közé kell süllyednie, ami azokra vár, akik megszegték a vallásos elveket, s akiknek emiatt rendkívüli gyötrelmeket kell kiállniuk. Álom volt vagy valóság? Félelmetes embereket láttam, akik kötelekkel a kezükben jöttek, hogy elfogjanak és elhurcoljanak. Hová tűntek? És hová lett az a négy gyönyörű, felszabadult személy, aki kiszabadított a fogságból, és megmentett attól, hogy a pokolba kerüljek? Milyen visszataszító és szerencsétlen vagyok, hogy a bűnös tettek óceánjába merültem! Most azonban korábbi lelki cselekedeteim eredményeképpen mégis láthattam azt a négy nagyszerű személyiséget, akik eljöttek, hogy megmentsenek. Végtelenül boldog vagyok, hogy eljöttek hozzám!

Hogyan kaphattam volna én, egy prostituált eltartója, a legszennyesebb ember lehetőséget arra, hogy halálom pillanatában Vaikunthapati szent nevét énekeljem, ha hajdanán nem végeztem volna odaadó szolgálatot? Ez nem történhetett volna másképp meg.Adzsámila folytatta: Szégyentelen csaló vagyok, aki elpusztítottam saját brahminikus kultúrámat, sőt, magam vagyok a megtestesült bűn. Hol vagyok én attól, hogy az Úr Nárájana minden áldást megadó szent nevét énekeljem? Milyen bűnös vagyok! Most azonban megkaptam ezt a lehetőséget, ezért tökéletesen uralkodnom kell az elmémen, az életemen és az érzékeimen, s mindig odaadó szolgálatot kell végeznem, nehogy újra az anyagi lét mélységes sötétségébe és tudatlanságába zuhanjak. Amiatt, hogy a testtel azonosítja magát, az embert legyőzik az érzékkielégítés utáni vágyak, így megannyi jámbor és istentelen tettet hajt végre. Ez jelenti az anyagi fogságot. Én azonban most kiszabadítom magam anyagi kötelékeim közül, melyeket az Istenség Legfelsőbb Személyiségének illuzórikus energiája teremtett egy nő formájában. A legbűnösebb lélekként áldozatul estem az illuzórikus energiának, és táncoló kutya lett belőlem egy nő kezében. Most lemondok minden kéjes vágyamról, s megszabadulok ettől az illúziótól! Minden élőlény kegyes, jóakaró barátja leszek, s örökké a Krisna-tudatba merülök. Pusztán attól, hogy a bhakták társaságában az Úr szent nevét énekeltem, szívem egyre tisztul. Nem fogok hát újra áldozatul esni az anyagi érzékkielégítés hamis csábításának. Most, hogy tökéletesen ismerem az Abszolút Igazságot, többé nem azonosítom magam a testemmel. Feladom az én és enyém hamis felfogásokat, és elmémet megingathatatlanul Krisna lótuszlábára rögzítem. Adzsámila amiatt, hogy egy pillanatra a bhakták [a visnudúták] társaságában lehetett, nagy eltökéltséggel megvált az anyagi életfelfogástól. Megszabadult minden anyagi ragaszkodástól, s azonnal Hardwar felé vette útját. Hardwarban Adzsámila egy Visnu templomban talált menedékre, s ott a bhakti-jóga folyamatát gyakorolta. Szabályozta az érzékeit, elméjét pedig teljesen az Úr szolgálatába állította. Adzsámila teljesen átadta magát az odaadó szolgálatnak. Ezzel elvonta elméjét az érzékkielégítés folyamatától, s örökké elmélyülten az Úr formájára gondolt. Amikor értelme és elméje szilárdan megállapodott az Úr formáján, Adzsámila bráhmana újra megpillantotta szeme előtt a négy mennyei férfit. Tudta, hogy ők azok, akiket korábban látott, és így a földre borulva a hódolatát ajánlotta nekik. Amikor Adzsámila megpillantotta a visnudútákat, ott, Hardwarnál, a Gangesz partján elhagyta anyagi testét. Visszanyerte eredeti lelki testét, amely éppen alkalmas volt arra, hogy az Úr társa legyen. Adzsámila az Úr Visnu szolgáinak kíséretében egy arany repülőre szállt, s a légi utakon át egyenesen az Úr Visnunak, a szerencse istennője férjének a birodalmába indult. Adzsámila egy bráhmana volt, aki amiatt, hogy rossz társaságba került, nem követte többé a brahminikus kultúrát, és lemondott minden vallásos elvről. Végtelenül bűnös ember lett belőle - lopott, ivott, és hasonló szörnyű tetteket követett el, sőt egy prostituáltat tartott el, s így arra ítéltetett, hogy Jamarádzsa szolgái a pokolba hurcolják. Az Úr szent neve éneklésének halvány sugara azonban azonnal megmentette. Aki tehát meg akar szabadulni az anyagi kötelékektől, annak el kell fogadnia azt a folyamatot, hogy örökké a lábainál valamennyi szent helynek menedéket nyújtó Istenség Legfelsőbb Személyisége nevéről, dicsőségéről, formájáról és kedvteléseiről énekel, s mindig ezeket magasztalja. Más úton, például jámbor vezekléssel, spekulatív tudással és misztikus jóga-meditációval az ember nem érheti el a kívánt eredményt, mert amiatt, hogy képtelen uralkodni az elméjén, amit a természet alacsonyabb rendű kötőerői, a szenvedély és a tudatlanság szennyeznek be, még e folyamatok követése után is újra a gyümölcsöző tettek útjára lép. E rendkívül bensőséges igaz történet képes elpusztítani minden bűnös visszahatást. Ezért aki hittel és odaadással végighallgatja vagy elismétli, az még ha anyagi testtel rendelkezik vagy nagyon bűnös életet élt, akkor sem süllyedhet többé a pokoli létbe, s a jamadúták, Jamarádzsa parancsainak végrehajtói nem fognak elmenni hozzá még látogatóba sem. Testének elhagyása után hazatér, vissza Istenhez, ahol nagy tisztelettel üdvözlik és imádják majd. Adzsámila a halála pillanatában szenvedései közepette az Úr szent nevét kiáltotta, és noha ezzel a fiát hívta, mégis hazatért, vissza Istenhez. Hogyan férhetne hát kétség ahhoz, hogy aki hittel és sértés nélkül énekli az Úr szent nevét, az visszatér Istenhez?