Ha valóban Jamarádzsa szolgái vagytok, el kell magyaráznotok nekünk a vallásos elvek jelentését és a vallástalanság jellemzőit! Mi a folyamata mások megbüntetésének? Kik azok, akik valóban rászolgáltak a büntetésre? Vajon minden gyümölcsöző tetteket végző karmí büntetést érdemel, vagy csak néhányan közülük? A jamadúták így válaszoltak: Amit a Védák előírnak, az alkotja a dharmát, a vallásos elveket, ennek ellentéte pedig a vallástalanság. A Védák közvetlenül az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Nárájana, és önmaguktól születtek. Mindezt Jamarádzsától hallottuk. Noha Nárájana, minden ok legfőbb oka saját birodalmában él a lelki világban, mégis Ő irányítja az egész kozmikus megnyilvánulást az anyagi természet három kötőerejének, a sattva-gunának, a radzsó-gunának és a tamó-gunának megfelelően. Így tesznek szert az élőlények különféle tulajdonságokra, elnevezésekre [például bráhmana, ksatrija és vaisja], így kapják kötelességüket a varnásrama intézményében, és így nyernek különféle formákat is. Nárájana az oka tehát az egész kozmikus megnyilvánulásnak. A nap, a tűz, az ég, a levegő, a félistenek, a hold, az est, a nappal, az éjszaka, az égtájak, a víz, a föld és Maga a Felsőlélek mind szemtanúi az élőlény cselekedeteinek. A büntetésre azok szolgáltak rá, akik e sok szemtanú szerint eltértek előírt kötelességeiktől. Akik gyümölcsöző cselekedeteket hajtanak végre, azok bűnös tetteiknek megfelelően mind büntetést érdemelnek. Óh, Vaikuntha lakói! Ti bűntelenek vagytok, de akik az anyagi világban élnek, azok mind karmík, akár jámboran, akár bűnösen cselekszenek. Mindkét tettre hajlamosak, mert a természet három kötőereje beszennyezi őket, és ezek szerint kell cselekedniük. Aki anyagi testtel rendelkezik, nem maradhat tétlen, s aki az anyagi természet kötőerőinek hatása alatt cselekszik, az elkerülhetetlenül bűnös tetteket követ el. Az anyagi világban ezért minden élőlény rászolgál a büntetésre. Az ember az ebben az életében elkövetett vallásos vagy vallástalan cselekedeteinek arányában élvezi vagy szenvedi el következő életében a karmájának megfelelő visszahatásokat. Ó, legkiválóbb félistenek! Háromféle életmódot különböztetünk meg a természet három kötőereje által okozott szennyezettség alapján. Ezek szerint az élőlények lehetnek békések, nyughatatlanok és ostobák; boldogok, boldogtalanok vagy a kettő között; vallásosak, vallástalanok vagy csak részben vallásosak. Arra következtethetünk, hogy eljövendő életükben ez a háromféle anyagi természet hasonlóképpen hat majd rájuk. Ahogy az idei tavaszból következtethetünk az elmúlt és eljövendő tavaszok természetére, ugyanúgy az ebben az életben tapasztalt boldogság, boldogtalanság illetve a kettő keveréke bizonyítja az ember múltbeli és jövőbeli életeinek vallásos és vallástalan cselekedeteit. A mindenható Jamarádzsa éppen olyan, mint az Úr Brahmá, mert miközben saját hajlékán él, vagy mindenki szívében jelen van, mint a Paramátmá, elméjén keresztül figyeli az élőlény múltbeli cselekedeteit, és ebből megtudja, hogyan fog cselekedni a jövőben. Ahogyan az alvó ember az álmaiban megnyilvánuló testnek megfelelően cselekszik, és azt a testet önmagának tekinti, úgy azonosítja magát az ember jelenlegi testével is, amit a múltban elkövetett vallásos vagy vallástalan tettei következtében kapott, és nem tud múltbeli vagy jövőbeli életeiről. Az öt tudásszerző érzékszerv, az öt cselekvő érzék és az öt érzéktárgy felett áll az elme, a tizenhatodik elem. Az elme felett áll a tizenhetedik elem, a lélek, maga az élőlény, aki a másik tizenhat elemmel együttműködve egyedül élvezi az anyagi világot. Az élőlény háromféle állapotot tapasztalhat: boldogságot, szenvedést és a kettő keverékét.
A finom testet tizenhat rész alkotja: az öt tudásszerző érzék, az öt cselekvő érzék, az érzékkielégítés öt tárgya és az elme. Ez a finom test az anyagi természet három kötőerejének hatására jön létre. Legyőzhetetlenül erős vágyakból áll, ezért azt idézi elő, hogy az élőlény az egyik testből a másikba vándorol az emberi, az állati és a félisteni létben. Amikor félisteni testet kap, kétségtelenül boldog, amikor emberi testet kap, örökké bánkódik, amikor pedig állati testbe kerül, mindig retteg. Valójában azonban minden körülmények között szenved. Gyötrelmes helyzetét szamszritinek, az anyagi életben folytatott vándorlásnak nevezik. Az ostoba megtestesült élőlény, aki képtelen uralkodni az érzékein és az elméjén, arra kényszerül, hogy akarata ellenére az anyagi természet kötőerőinek hatására cselekedjen. Olyan, mint a selyemhernyó, ami saját nyálából létrehoz maga körül egy burkot, aminek fogságából soha többé nem tud kitörni. Az élőlény saját gyümölcsöző cselekedeteinek hálójába bonyolódik, és képtelen kiszabadulni onnan. Emiatt örökké zavarodott, s újra meg újra meghal. Egyetlen élőlény sem maradhat tétlen, még egy pillanatra sem. Mindenkinek az anyagi természet három kötőereje meghatározta természetes hajlama szerint kell cselekednie, mert ez a természetes hajlam kényszeríti arra az élőlényt, hogy egy bizonyos módon hajtsa végre tetteit. Az élőlény gyümölcsöző cselekedetei — legyenek akár jámborak, akár bűnösek — vágyai beteljesülésének láthatatlan okai. E láthatatlan okok a gyökerei az élőlény különféle testeinek. Erős vágya következtében egy bizonyos családban születik meg, és olyan testet kap, ami hasonlít anyja vagy apja testére. A durva és a finom test a vágyainak megfelelően jön létre. Az élőlény az anyagi természettel való kapcsolata következtében kellemetlen helyzetbe kerül. Ha azonban az emberi életformában megtanulja, hogyan kell az Istenség Legfelsőbb Személyiségével vagy a bhaktájával társulni, felülemelkedhet ezen az állapoton. Ez az Adzsámila nevű bráhmana eleinte minden védikus írást tanulmányozott. Jelleme kifogástalan volt, mindig példásan viselkedett, és minden jó tulajdonságot a magáénak mondhatott. Minden védikus utasítást szilárd eltökéltséggel hajtott végre, s emiatt rendkívüli kedvesség és szelídség jellemezte. Elméjén és érzékein mindig uralkodott, s mindig igazat mondott. Ismerte a védikus mantrák éneklésének módját, és emellett nagyon tiszta volt. Nagyon tisztelte lelki tanítómesterét, a tűzistent, a vendégeket és családja idősebb tagjait, és valóban mentes volt minden áltekintélytől. Becsületes és illedelmes volt, s minden élőlényre jóindulattal tekintett. Sohasem beszélt ostobaságokat, és sohasem volt irigy másokra. Egyszer ez a bráhmana, Adzsámila, apja utasítására az erdőbe ment, hogy gyümölcsöt, virágokat és kétféle füvet, samitot és kusát gyűjtsön. Hazafelé tartva találkozott egy súdrával, egy negyedrangú, élvhajhász emberrel, aki szégyentelenül ölelgetett és csókolgatott egy prostituáltat. A súdra mosolygott, énekelt és élvezte helyzetét, mintha ez lenne a megfelelő viselkedésmód. Mind a ketten részegek voltak. A prostituált szemei forogtak a mámortól, s ruhája is meglazult. Így látta meg őket Adzsámila. A súdra, akinek karját kurkuma-por díszítette, a prostituáltat ölelgette. Amikor Adzsámila megpillantotta a leányt, szívében felébredtek a szunnyadó kéjes vágyak, és mert illúzióban volt, a hatásuk alá került. Amennyire lehetett, igyekezett türelmesen visszaemlékezni a sástráknak arra az utasítására, hogy nőt még látnia sem szabad. E tudása és értelme segítségével megpróbált uralkodni kéjes vágyain, de Kámadéva már ott volt a szívében, s így képtelen volt megzabolázni az elméjét. Ahogyan egy alacsonyabb rendű bolygó sötétíti el a napot és a holdat, úgy veszítette el a bráhmana minden józan eszét. Élve a helyzet adta lehetőséggel, mindig a prostituáltra gondolt, és rövid idő múltán a házába fogadta szolgálónak. Hamarosan felhagyott a bráhmanák minden szabályának követésével. Adzsámila minden pénzét, amit az apjától örökölt, arra költötte, hogy különféle anyagi ajándékokkal kedveskedjen a prostituáltnak, hogy a leány elégedett legyen vele. Minden bráhmanikus tevékenységével felhagyott, hogy örömet okozzon neki. A prostituált kéjes pillantása teljesen elvette a bráhmana Adzsámila eszét. Áldozatul esett a leánynak, s társaságában bűnt bűn után követett el. Még szépséges, fiatal feleségét is elhagyta, aki egy rendkívül tiszteletreméltó bráhmana-családból származott. A prostituált társasága minden értelmétől megfosztotta ezt a gazembert, aki annak ellenére, hogy bráhmana családban született, most minden alkalmat megragadott, hogy pénzt szerezzen, ügyet sem vetve arra, hogy becsületes vagy becstelen úton jár-e, s aztán minden pénzét arra költötte, hogy eltartsa a prostituált fiait és lányait. Ez a bráhmana hosszú életét felelőtlenül azzal töltötte, hogy áthágta a szentírások összes szabályát, mértéktelenül élt, és azt ette, amit egy prostituált főzött, így most teljesen bűnös. Tisztátalan, és a tiltott cselekedetek rabja. Ez az Adzsámila nem vezekelt a bűneiért. Bűnös élete miatt Jamarádzsa színe elé kell hát vinnünk, hogy elnyerje méltó büntetését. Ott bűnei súlyának megfelelően részesül majd büntetésben, s így megtisztulhat. Sukadeva Goszvámí így szólt: Kedves királyom! Az Úr Visnu szolgái mind nagyon jól értenek a logikához és az érveléshez. Végighallgatták a jamadútákat, majd a következőképpen válaszoltak: A visnudúták így szóltak: Óh, jaj! Milyen fájdalmas, hogy egy olyan társaságban, amelynek feladata a vallás védelmezése, vallástalanság üti fel a fejét! Azok, akik a vallásos elvek fenntartásáért felelősek, most minden ok nélkül egy ártatlan embert büntetnek meg, aki nem szolgált rá erre. A királynak vagy kormányzónak olyannyira alkalmasnak kell lennie feladatára, hogy szeretetből és ragaszkodásból népe atyjaként, eltartójaként vagy védelmezőjeként kell cselekednie. Alattvalóit a hiteles szentírásokkal összhangban álló jó tanácsokkal és utasításokkal kell ellátnia, és mindenkivel egyenlően kell bánnia. Ezt teszi Jamarádzsa is, hiszen ő az igazságszolgáltatás legfelsőbb ura, és ezt teszik mindazok, akik követik nyomdokait. De ha ők beszennyeződnek, és ártatlan, feddhetetlen embereket megbüntetve részlehajlókká válnak, kihez fordul majd a nép oltalomért élete megvédelmezése és biztonsága érdekében?